Hírek

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke 2022. május 19-22. között Romániába látogatott.

Erdélyi látogatása során elnök asszony Kolozsváron találkozott Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével, az RMDSZ elnökével, majd részt vett a Fehér megyei Magyarlapád felújított református templomának újraszentelésén, illetve tíz, magyar kormányzati támogatásból megújult templom (Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó) közös újraszentelésén.
Tovább

Őexcellenciája Novák Katalin asszonyt, Magyarország köztársasági elnökét ünnepélyesen beiktatták hivatalába. A köztársasági elnök beiktatási beszédének leirata.

Tisztelt Honfitársaim, kedves Vendégeink! Hálával a szívemben jöttem ma ide. Hálás vagyok azért, hogy itt van velem a családunk apraja-nagyja, és így szólhatok Önökhöz. Hálás vagyok azért is, hogy ennyien együtt vagyunk! Köszöntöm a világ összes magyarját, azokat is, akik távolból kísérnek bennünket figyelő szeretetükkel.
Tovább

Az európai nagykövetségek gazdasági diplomatainak találkozója

2022. március 24-én Magyarország Bukaresti Nagykövetsége szervezésében került sor az európai nagykövetségek gazdasági diplomatainak találkozójára.
Tovább

Magyar vállalati részvétel a GastroPan nemzetközi kiállításon – 2022- Brassó

Az élelmiszeripar területéről 8 magyar cég mutatkozott be a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. koordinálásában a Brassóban
Tovább

Figyelemfelhívás az ukrajnai felsőoktatási intézmények hallgatói részére

A magyar Kormány létrehozta a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a Students at Risk programot, amely – sikeres pályázat esetén – lehetőséget biztosít arra, hogy a háború következtében menekülni kényszerülő ukrán és Stipendium Hungaricum partnerországbeli hallgatók Ukrajnában elkezdett tanulmányaikat magyarországi felsőoktatási intézményben folytassák.
Tovább