A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker reményét - hangsúlyozta Szijjártó Péter február 8-án Bukarestben, ahol az új román kormány több tagjával találkozott. „ A két nép ezer szálon kötődik egymáshoz, Románia és Magyarország gazdasági, kereskedelmi, energetikai és közlekedési kötődései pedig egyértelművé teszik, hogy kölcsönösen érdekeltek egymás fejlődésében.” Románia a negyedik legfontosabb exportpiac Magyarország számára, és az Erdélyben élő jelentős magyar közösség miatt is kritikus fontosságúak a két ország közti összeköttetések. Szijjártó Péter román kollégáján, Bogdan Aurescu külügyminiszteren kívül Claudiu Nasui gazdasági, Catalin Drula közlekedési, Virgil Popescu energiaügyi és Cseke Attila fejlesztési miniszterrel is találkozott. Román kollégáival egyebek között arról állapodtak meg, hogy 2024-ig megnyitják a két ország közti harmadik autópálya-összeköttetést Mátészalka és Szatmárnémeti között, és másutt is új határátkelőket engedélyeznek. Mint mondta: nevetséges és egyben szomorú, hogy létezik tíz olyan, határon átvezető út, amely megépült, közelebb hozhatná egymáshoz a határ mentén élő közösségeket és településeket, de ezek használatát még nem engedélyezték. A magyar fél vállalja a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, és azt kéri a román partnerektől, hogy a tíz út használatba vételét engedélyezze. Arról is megegyeztek, hogy 2024-re Magyarország kétvágányúsítja a Budapest-Békéscsaba-Lökösháza vasútvonalat, amely román oldalon Kürtöstől folytatódik. Közös a két ország érdeke abban is, hogy a Fekete-tenger Romániához tartozó gázmezőin mielőbb meginduljon a gáz kitermelése, hiszen ez Magyarország számára újabb gázbeszerzési forrást jelentene. Amennyiben megindul a fekete-tengeri gázkitermelés, a Romániát Magyarországgal összekötő gázvezeték kapacitását megduplázzák, a jelenlegi 1,75 milliárdról 4,4 milliárd köbméterre bővítik, megnyitva a román gáz előtt a magyar - és Magyarországon keresztül - a többi közép- és nyugat-európai piacot. A külgazdasági és külügyminiszter több olyan közös érdeket is említett, amelyben a román féllel együtt akarnak fellépni Brüsszelben. Ezek egyike a nukleáris energia ügye, amelynek használatát az európai energiaszabályozás jelenleg háttérbe próbálja szorítani. Közös érdek Bulgária és Görögország gázvezetékrendszerének mielőbbi összekötése is, amely hozzáférést biztosíthat Románia és Magyarország számára egyaránt a déli gázszállítási útvonalhoz. Közösen fognak fellépni annak érdekében is, hogy az úgynevezett uniós "mobilitási csomagot" a jövőben ne érvényesítsék, mert az hátrányos helyzetbe hozza a közép-európai szállítmányozási vállalatokat. Szijjártó Péter a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is egyeztetett. Kifejezte meggyőződését: a két ország közeledését szolgálja az is, hogy - kormányzati szerepvállalása révén - a romániai magyarok képviselete részese a Románia számára fontos döntések meghozatalának. Úgy értékelte: helyes döntés volt az RMDSZ belépése a bukaresti kormánykoalícióba, ami újabb hidak képzésének lehetőségét hordozza Magyarország és Románia között. "Ez még inkább egymásra utalttá tudta tenni a két országot, még világosabbá tette: nem az ellenségeskedésnek van itt az ideje, ha hajlandóak és képesek vagyunk a közös érdekekből kiindulni, az mind Magyarország, mind Románia súlyát és sikerességét, erejét meg fogja növelni".