2017. február 16-17-én – több mint 100 fő részvételével – nagy sikerű üzletember-találkozóra és üzleti konferenciára került sor Bukarestben. Az esemény jelmondata a „vállalkozói zóna” volt, ahol a több rangos romániai meghívott mellett idén is volt magyarországi előadó is. Az eseményt a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE), Magyarország Bukaresti Nagykövetsége, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) bukaresti szervezete és a Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara, Román tagozata (MKIK) közösen szervezte. 

A konferenciát megelőző napon egy üzletember-találkozóval egybekötött állófogadásra került sor a nagyköveti rezidencián. Az estet Zákonyi Botond nagykövet és Diósi László az OTP Bank romániai elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, akik figyelemre méltónak tartották, hogy továbbra is töretlen érdeklődés övezi az RMÜE évnyitó, bukaresti üzletember találkozóját és konferenciáját. Az est házigazdáinak köszöntője után bemutatkozott és egy rövid borkóstolót tartott a szekszárdi Sebestyén pincészet, valamint a tavalyi bukaresti RMÜE rendezvény résztvevői és az Egyesület tagjai között kisorsolásra került egy 1.500 EUR értékű Vocalcycle CEO Bike típusú kerékpár is.

A Novotel Hotelben megrendezett pénteki gazdasági konferencia nyitóelőadását, Diósi László a romániai OTP Bank elnök-vezérigazgatója tartotta, aki részletesen bemutatta RO 2017. évi gazdasági kilátásait. Az idei év újdonságának számít, hogy két neves román előadó is elfogadta az RMÜE meghívását a gazdasági konferenciára. Egyrészt Sergiu Negut dékánhelyettes a Maastricht School of Management Bucharest-től, másrészt  Petrisor Gabriel Peiu igazgató, a Fekete Tenger Egyetemi Alapítványa részéről.

Az esemény záró előadását „Üzleti Kompetenciatár 2017” elnevezéssel Ács Zoltán a Design Terminál szakmai igazgatója tartotta meg, majd ezt követően sor került egy szervezeti kultúráról és annak a vállalkozásokra gyakorolt hatásáról szóló panelbeszélgetésre is.